A NASA szerint a távcső képes a távoli bolygókon észlelni a „felszíni jellemzőket”, sőt a „lakhatóság jeleit” is.
Az űrügynökség finanszírozza a „szoláris gravitációs lencse” (SGL) nevű fogalmi teleszkóp kutatását, amely lehetővé teheti számunkra a távoli exobolygók csodálatos felbontással történő megfigyelését – egy futurisztikus törekvés, amely segíthet nekünk egyszer és mindenkorra kitalálni, ha egyedül vagyunk az univerzumban.
A projekt az ügynökség Innovative Advanced Concepts programjából kapott támogatást, amely egy radikálisan futurisztikus koncepciók inkubátora.
Az ötlet az, hogy “közvetlenül találjunk egy lakható Föld-szerű bolygót a csillagvidékünkön” a projekt leírása szerint. A megfigyelés hat hónapja alatt körülbelül 25 km-es felbontást kaphatunk, “elég ahhoz, hogy a felszín jellemzőit és a lakhatóság jeleit láthassuk”.
Albert Einstein 84 évvel ezelőtt azt jósolta, hogy a nap peremeit körülvevő fénysugarak körülbelül 550 csillagászati egység (kb. 82 milliárd kilométer) távolságban lencsévé konvergálnak.
Slava Turyshev, a NASA sugárhajtómű laboratóriumának fizikusa és a kapcsolódó tanulmány vezető szerzője, amelyet februárban töltöttek fel az arXiv preprint archívumba, arra utal, hogy ez a jelenség megdöbbentően részletes képeket nyerhetünk a távoli Föld-szerű bolygókról.
“Az erős SGL-interferencia területén ez a fény nagymértékben felerősödik, és egy Einstein-gyűrűt képez a nap körül, ami egy távoli forrás torz képét képviseli” – áll a cikkben.
A kép még azt is megmutatja, hogy nézhet ki egy exobolygó közeli képe az SGL használatakor.
De van egy jelentős akadály, amelyet le kell győznünk. El kellene küldenünk egy „napkoszorú teleszkópot”, nagy távolságra a Naptól. Összehasonlításképpen: a Voyager I jelenleg csak 123 csillagászati egységre van a Földtől – ez a valaha küldött legtávolabbi ember alkotta tárgy.
Források: Fotó: NASA / Slava Turyshev
